| Che Guevara, a legenda.
Dr. Ernesto Guevara de la Serna Argentínában született, az ország második legnagyobb városában Rosariában 1928-ban. Tehetős családból származott. 15 éves korában nagy diáklázongások törtek ki az országban sok diákot letartóztattak, Alberto Granadost is, aki egyik idősebb barátja Guevarának. Ez nagy hatással volt rá. 1944-ben a család anyagi helyzete romlott és a jobb kereseti lehetőség reményében áttelepültek Buenos Airesbe. 1946-ban érettségizett, majd orvosnak tanult. 1947-ben Perón ezredes lett Argentína első embere. A nacionalista felfogású politikus kezdetben szimpatikus volt Guevarának. A külföldi kézben lévő vasútvonalakat visszaszerezték, korlátozták az idegen tőke beáramlását, azonban, mikor Perón még nagyobb és vérengzőbb diktatúrát vezetett be, Guevara átállt az ellenzékbe, de nem politizált ekkor még. Valamilyen módon mégis harcolni akart a független Latin-Amerikáért, az egész kontinenst a hazájának tekintette. 18 éves korában besorozták, de alkalmatlannak találták az asztmája miatt. Egyik barátjával nagy túrát szerveztek, céljuk volt bejárni az egész kontinenset, és megismerni az embereket. Itt szembesült igazán először azzal, hogy a dél-amerikai tömegeket mennyire kizsákmányoltak, a túra nagyban formálta egyéniségét. Sokfelé jártak, de több hónapos utazás után végül is hazatértek. 1953-ban Guevara ledoktorált. Katonaorvosként dolgozott. Egyik utazásán ismerkedett meg Fidel Castróval Mexikóban, aki épp forradalmat készített elő harcostársaival. Guevara is csatlakozott a csoporthoz, céljuk Kuba felszabadítása a zsarnokság alól. Che-re nagy hatást gyakorolt Fidel, határozottságával és egyéniségével, később barátság alakult ki köztük. A hosszas előkészületek után, a maroknyi csoport partra szállt a szigeten Granma nevű hajójukon, de a rossz időzítés miatt, a gerillák 80% elpusztul a kormánycsapatok ellen vívott harcban. Ezután bujkálni kényszerültek, próbálták rendezni soraikat és új harcosokat is kellet beszervezni. Che ezidőtájt kezdett foglalkozni csak a szocializmussal, Lenin, Mao könyveket olvasott. Kedvenc költője Pablo Neruda verseit is előszeretettel bújta. A Fidel Castro vezette csoportban nem töltött be fontos tisztséget, és egyébként is ő volt az egyetlen nem kubai forradalmár! Ez azért fontos szerintem, mert a kubai forradalom nacionalista forradalom volt nem pedig proletár, vagy ilyesmi. Végül is a harcok sikerrel jártak, győzött a forradalom, Che népszerűsége pedig egyre nőtt. Ekkor kapta a Che nevet is, beszédeiben gyakran használta ezt a szót (az öröm kifejezésére használják). Már parancsnoki rangra emelkedett, és fontos tisztségeket töltött be a szabadság útjára lépett országban. Járta a szocialista országokat, akikkel jó kapcsolatokra törekedtek és Magyarországon is volt. Több nemzetközi ügyben képviselte Kubát, sőt bankelnöki tisztséget is betöltött. Idővel azonban rájött, hogy neki nem az elmélet, sokkal inkább a gyakorlat az, ami való. Ebben közrejátszott az is, hogy ez ekkoriban megjelenő írásai nem voltak igazán jók és népszerűek. A Gerilla-hadviselés módszerei című könyve kézikönyvnek készült, de, ha valaki ennek a könyvnek a segítségével akar forradalmat csinálni, akkor az eleve kudarcra van ítélve. Szóval Che Guevara inkább a konkrét harcra, mintsem az elméleti dolgokra koncentrált ezután. Felszabadítani az egész világot, elsöpörni az egyenlőtlenséget és igazságtalanságot. Fidelnek ez nem igazán tetszett, ő a szovjetek felé próbált nyitni, de az ő szemükben a túlzottan forradalmi Che, aki különben sem rajongott a marxizmus-leninizmus megmerevedett tanaiért, csak egy bajkeverő volt. Valahogy ki kellett vonniuk a nemzetközi politikából. Guevara érezte a rá nehezedő nyomást és Kongóba utazott, forradalmat csinálni. Ekkorra lemondott minden Kubában betöltött tisztségéről és az állampolgárságáról, amit a forradalom győzelme után kapott. Kongóban európai nagyhatalmak versengtek az ország hatalmas bányáinak kisajátításáért. A forradalom nem valósult meg, sőt igazi harc sem bontakozott ki Tatu (így hívták álnéven Guevarát Kongóban) nem találta a helyét. Nem igazán értette a helyzetet és a fekete harcosok sem fogadták el, bár ők nem is tudták, hogy a híres Che Guevara oldalán harcolnak. Fogadott hazájában, ekkor már halottnak nyilvánították, érezhető volt, hogy közel a vég! A kongói kudarc után titokban hazahívta Fidel, és tervezni kezdték a következő forradalmat, ami már fölszabadítja egész Latin-Amerikát. A kiinduló pont Bolívia lett, innen kellett volna továbbterjednie a harcoknak. Az ország politikai rendszere gyenge lábon állt, szoros szálak fűzték az USA-hoz. A forradalmárok bíztak abban, hogy az esetleges jenki beavatkozás felkelti a “nemzeti érzést” a parasztokban és így győzhet a forradalom. Che szerint, újabb és újabb Vietnámokat kell létrehozni, a világ különböző pontjain! Végül is 1965-ben két útlevéllel a zsebében (I.számú Adolfo Mena Gonzales a II.számú pedig Ramón Benitez Fernando uruguayi kereskedelmi utazó nevére töltik ki) Cochabamba nevű városba utazott. Itt már várták a forradalmi különítmény első emberei. Az osztag 17 kubai katonatisztből állt. Többségük már a kubai diktatúra elleni harcban is részvett, Guevara közvetlen parancsnoksága alatt. Közülük hatan elérték a legmagasabb katonai rangot. A csoportjának igen sok viszontagságon kellett szembenézni a győzelem érdekében, az állandó eső, a nagy meleg az utánpótlás hiánya mind hozzájárult a végső bukáshoz. Az ország kommunista pártja, csak akkor segítette volna a gerillákat, ha ők maguk állhatnak a harcok élére, de ezt Che nem engedhette. A helyi támogatásuk elenyésző volt, kevés volt a bolíviai a csoportban. A központjuknak egy tanyát választottak, Bolívia déli részén 200km-re Santa Cruz városától. Innen indult a szabadsághoz vezető útra, amely a vesztét okozta. Több éves megfeszített munka, szervezés, harc a katonák ellen ment fuccsba rövid idő alatt. A forradalmat sikerült leverni a kormánycsapatoknak. 1967 október 8.-án, egy a tehenét itató paraszt felfigyelt a gerillákra, kik a búzaföldjén áthaladtak a búvóhelyükre. Értesítette a faluban állomásozó katonákat, akik éjszaka, bekerítették a figyelmetlen és kimerült gerillákat. Nem volt idejük a védekezésre. Nem volt esélyük a 180 katona ellen az életben maradásra. Csak öten élték túl a rajtaütést, közülük is csak egy embernek sikerült kijutni Bolíviából. Guevarát (ahogy itt hívták, Ramon parancsnok) elfogták, majd, La Higuerába szállították, ahol a falu iskolájába zárták. 1967 október 9.-én, egy részeg katona agyonlőtte, bal karját levágták, és Kubába küldték. A bolíviaiak hivatalosan azt jelentették be, hogy felszámoltak egy gerilla csoportot, akiket már hosszabb ideje követtek és parancsnokukat a hírhedt Guevarát, a harcok során meggyilkolták! Fidel Castro a holttestért 100 kém szabadon bocsátását ajánlotta föl, de a bolíviaiak ezt visszautasították, és ismeretlen helyre temették Che-t. Csak 30 évre rá 1997-ben találták meg és azonosították végérvényesen kubai tudósok a holtestet. 1999 júniusában, további hét gerilla földi maradványaira bukkantak Bolíviában. Kubában mauzóleumot állítottak fel az elesett gerillák emlékére. Patria o muerte! Haza vagy halál, győzni fogunk!
Részlet Che Bolíviában írt naplójából, Moldova György A napló című könyve alapján:
1966 november 7.
Hétfő-jó jel a kezdethez. Már éjfél körül járt, mikor megérkeztünk a tanyára. Nem akartam, hogy a környéken tudjanak a jöttünkről, ezért igyekeztünk minél kisebb feltűnéssel megközelíteni a célunkat. Leállítottuk a két dzsippet, mind az öten átszálltunk az egyikbe, a másikat a szabályok szerint lent hagytuk az országúton, biztonsági tartalékként. A dzsipet Bigotes vezette. Útközben Pachungo elszólta magát, bár megállapodtunk, hogy a kilétemet egyelőre titokban tartjuk a bolíviaiak előtt, és mindenki Ramonnak szólít, ő mégis Che-nek nevezett. Bigotes ezen úgy megdöbbent, hogy a kocsi a következő kanyarban belefordult a szakadékba, a dzsip fejre állt, csak a bokrok fogták meg, majdnem kitörtük a nyakunkat. Pachungo megkapta tőlem a magáét, de attól félek, hogy nem tanul belőle.
Kapcsolódó képek a Che képekben link alatt vannak. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
